MOBILTELEFONON keresztül történő internet telefonálás
A FRING™ egy olyan alkalmazás, melynek segítségével hívásokat tud kezdeményezni, illetve fogadni saját mobiltelefonján keresztül, a FONIO hálózatát használva. Igen költségkímélő, hiszen (ingyenes) WI-FI kapcsolatokat is használhat igény szerint. Ebből már látszik, hogy internet elérhetőség kell a mobil telefon részére, hiszen internet elérhetőség hiányában nem tud a Fonio hálózat igénybevételével telefonálni! Ez a kliens program ingyen letölthető és szinte az összes SYMBIAN operációs rendszeres mobiltelefonon fut. A FONIO hívásdíján felül, a felhasználónak kizárólag az adatcsomag költségeit kell állnia, még pedig azért, mert a FRING szoftver GPRS, 3G és Wi-Fi kapcsolatot használ a hívások létrehozásában. A FRING nagyon optimális hangkodeket használ. Egy óra beszélgetés mindössze 8 megabyte adatforgalommal jár. Ez azt jelenti, hogy egy 3 gigás mobilinternet csomag használata esetén, 384 órát, azaz 16 teljes napot beszélhetünk. Elegendő , ha a felhasználó letölti az ingyenes programot SMS -en át a www.fring.com honlapról a telefonjára (aminek támogatnia kell a wireless kapcsolatot) és máris készen áll hívásokat kezdeményezni és fogadni. A FRING szoftver tehát ingyenes, a FRING szolgáltatásért illetve a mobilon futó alkalmazásért nem kell fizetni.

A letöltés és telepítés menete: A www.fring.com webhely meghívását követően megjelenő panelen meg kell adni a telefonszámot, e-mail címet. Fontos, hogy a telepítés során a honlapról nem szabad kilépni, ugyanis lépésről-lépésre végigvezet a telepítés folyamatán.A "free download" lenyomását követően a megadott telefonszámra érkezik egy SMS, mely tartalmaz egy linket, mely linkre kattintva közvetlenül a mobiltelefonra letölthető a Fring kliens.
A linkre történő kattintás után a következő kép jelenik meg:
A "yes" gomb lenyomását követően elkezdődik a letöltés, mely hálózattól függően néhány percet is igénybe vehet.
A letöltés végén a következő üzenet jelenik meg a mobiltelefon kijelzőjén:

A "yes" gombra kattintva elkezdődik a telepítés folyamata, melynek következő képernyőjén az "Install" gomb lenyomását követően ki kell választani a telepítés helyét.


Az automatikus internet elérés keresését az "ok" gombra kattintva lehet elindítani.

A licence elfogadását és a kapcsolat típusának kiválasztását követően meg kell adni a Fringhez tartozó felhasználói nevet és jelszót, ami nem a Fonio regisztráció során megadott felhasználói név és jelszó.



A következő lépésben kell megadni a Fonio szolgáltatáshoz történő kapcsolódás adatait.

A "SIP" megjelölését követően az "Options" menüpont alatt adhatóak meg a Fonio regisztráció során kapott adatokat.

Az "Other" kiválasztását, majd az "OK" gomb lenyomását követően a következő képernyő jelenik meg:

-
SIP user ID: a Fonio regisztráció során kapott azonosítószám (Pl.: 0009*001)
-
SIP password: a Fonio regisztráció során megadott jelszó
-
SIP proxi adress: sip.fonio.hu
Az "Ok" lenyomásával be is fejeződött a telepítés.
A Fring használatával történő telefonálás során minden esetben a nemzetközi hívószámformátumot kell használni, az-az 00, országkód, körzetszám, telefonszám. Pl.: 003699990510
További információkért keresse ügyfélszolgálatunkat elérhetőségeink valamelyikén.



